Kyuss (BH6, 1997. november)

Miután már az éjjel bejelentett koncert hirtelen aktuálissá tette a témát, képtelenség mással kezdeni a régi cikkek felelevenítését, mint a Kyuss-szal!

Kyuss

Éghajlat / Terep: Sivatagi
Előfordulás: Sajnos már nemigen
Megjelenők száma: 4
Szerveződés: Együttes
Táplálék: Fű
Intelligencia: Meglehetős
Kincs: Tehetség
Jellem: Kicsit morcos, igen frusztrált

Ének: John Garcia
Gitár: Josh Homme
Basszugitár: Scott Reeder, + anno Nick Olivieri
Dob: Alfredo Hernandez, előtte mások
Lemezek: Négy nagy, és tényleg azok
1991 — Wretch
1993 — Blues For The Red Sun
1994 — Welcome To Sky Valley
1995 — … And The Circus Leaves Town


Eléggé közhelyszámba megy, hogy a Kyuss a kilencvenes évek egyik legeredetibb együttese volt, de hát mi mást mondjon az ember, ha ez így van, így igaz. Hangzásukat legjobban talán az a fickó jellemezte, aki szerint "lemezen olyanok, mint ha egy dinoszaurusz dübörögne le az autópályán", majd hozzátette, hogy élőben még ennél is kicsit súlyosabbak: "életemben akkor álltam a legközelebb ahhoz, hogy valami teljesen levigye a fejemet”. Egyszóval hihetetlenek. Voltak.

Csak sajnos az élet se nem olyan egyszerű, sem pedig különösebben nagyszerű, és a Kyuss egy idő után feloszlott. Alapvetően azért, mert úgy érezték, zenéjük nem kapja meg a kellő odafigyelést. No nem a rajongóktól, nem a szakmától: a német rajongók aláírásgyűjtő akciót szerveztek, hogy újból összeálljanak, Mike Bordin kb. csak az ő lemezeiket tudta megnevezni, mint olyan albumot, amin sajnálja, hogy nem játszott, és napestig sorolhatnám a Kyuss-hívő kisebb és nagyobb sztárokat. Mindez csak a terjesztésben, a szervezésben, a háttéripar hozzáállásában nem látszott meg.


A Névadó "Szent": Nohát. Szomorú dolgok ezek. De azért nincs minden veszve: van élet a halál után.

Igen, és ha már valakit ocsmány élőhalottról neveznek el, az legalább ezzel legyen tisztában. A Kyuss, mint szó, ugyanis nem az az "egy adag fű az észak-dél-kelet-midland-city-ohio-i szlengben" jellegű dolog. Nem, ennél sokkal kevésbé vonzó dologról van szó: a fiúk a minden szörnyáriumok legborzasztóbb lakói közt is emlegethető D&D-s Son of Kyuss-ról nevezték el magukat. Ez a (cseppet sem) barátságos teremtmény igazából egy lefoszlott gézbe és talpig rothadásba öltözött csontváz, amin és amiben helyes kis fluoreszkálóan foszforeszkáló zöld férgek laknak. Ezek a zöld férgek előszeretettel másznak át más, még nem ~halott élőkre. Belefúrják magukat az agyukba, (tiszta X-akták; mégis van agyrágó bogár!) és 1-6 perc alatt kyussfivá változtatják. Édes. És az ember ne valami fergeteges sátánis¬ta death-zúzásra asszociáljon az egészből...

Kész szerencse, hogy Joshékat csak a szó dallamos hangzása fogta meg.


A Jövő, A Jelen: És jó hír: nem is kell feltétlenül lerohadva bolyongani.

A jelen, ami egy kicsit már a múlt is... John Garcia első és igen sikeresen induló Kyuss-utáni együttese, a Slo Burn egy darab (Amusing the Amazing névre hallgató) EP kiadása után máris feloszlott. Belső konfliktusok miatt: a többiek talán nehezen viselték, hogy zsenge koruk (fejenként úgy húsz év) miatt következetesen "lányoknak" titulálta őket a matuzsálemi kort (26 év) megélt mester. Ki tudja...

Persze John miatt nem kell aggódnunk, projektje van annyi, mint a szemét (csak épp jobbak, ugye), itt van pl. a szintén sivataglakókból álló 13 nevű csapat. És mindennek tetejében februárban még a Trouble-lel is kacérkodott (igen, igen a chicagói istenségek… de február óta nincs erről hír… Az pedig nagy idő… De azért érdekes hír, nem? Lehet, hogy Eric Wagnernek kevesebbet kellene a különféle gombákat és füveket osztályoznia a Lidben... vagy ez nem kizáró ok John Garciával szemben...?) Nagy álma, hogy egyszer ismét abból él meg, hogy kivágja a szívét és tálcán kínálja a közönségnek ( = zenél), bár egy állatklinikán dolgozni sem kutya.

Josh Homme gitáros a Gamma Ray-ről holmi névegyezések miatt nemrég Queens of the Stone Age névre átkeresztelt bandában nyomul. Bizony, sőt, ő énekel. Ha nem is olyan markáns a hangja, mint John Garciának (aki egyébként vokálozgat egy kicsit náluk, de csak egy egész kicsit), mivel a Kyussban ő írta az énekdallamokat is és ő énekelte elő Johnnak, amit és ahogyan kellett, hozzá van szokva az énekléshez alaposan.

Scott Reeder mostanában egy kicsit pihen, hangmérnökként dolgozik egy Los Angeles-i stúdióban, de szó volt arról is, hogy Alfredo Hernandez segítségével újjáalapítja régi együttesét, az Across the River-t. Jason Newsteddel (tudjátok, a Metallicás fickó) és Dale Croverrel (egy Melvin) is projektel össze-vissza, két különböző néven (Tree of the Sun ill. Blastula) adnak ki dolgokat. Tekintve, hogy Scott is, Jason is basszusgitárosok, ez elég súlyosan hangzik.

A Fu Manchu-val is kavartak jobbra-balra, az onnan kilépett Eddie Glass és Ruben Romano új, Nebula nevű csapatában például egy ideig (ki más, mint) Scott pengette azokat a vastagabb húrokat, miközben Brant Bjork a Fu Manchu maradékának dobolt átmenetileg.

Meg aztán van egy Mondo Generator, amiben az egykori basszusgitáros, Nick Olivieri játszik.

Boston környékén pedig van egy Sons of Kyuss nevű együttes, ami (Josh és Scott beleegyezésével) csak Kyuss számokat játszik.

(Version)

Ez a kép kivehetetlen, ám művészi, szólt az eredeti aláírás teljesen jogosan, de lássuk be, 1997-ben több napos vadászat után sem találtunk jobbat az interneten.