kiskarácsony, nagykarácsony

Legendás hetedik számunk (minden számunk legendás volt, de ez különösen) már a címlapjával angyali magasságokba emelkedett. Ez volt a legrövidebb Hód - igaz, hogy a 2. is csak 28 oldalas volt, de ezúttal akkora szöveghiánnyal szembesültünk, hogy az utolsó pillanatban 5 oldalasra kellett húznunk a képregényt (melyben az Anathema tagjai megmentik a világ helyett a sört - ennek mégis több értelme van, nem?) olyan is lett, például mert kizárólag Vinnyt és Dannyt tudtam rajzolni, a többiek nem voltak sem elég piszék, sem elég királylány-szeműek.


A helykitöltés csúcsa azonban a középső oldalt elfoglaló Barkácsmelléklet volt, kétségkívül, igazi, meghitt karácsonyi jelenet, Készítsd El Otthon Te Is, mi lepődtünk meg legjobban, hogy az egyik olvasónk írt, hogy elkészítette.

Én azért vártam vele úgy 13 évet.

(Ez a két kép valójában nagy méretben is ott lapul a link túlvégén.)

A tervrajzon látszik, hogy a stábban nem volt egyetlen mérnök sem, ellenben a költői apróságokra fogékony lánglelkület igen (a Sör márkája Finom), eleve képtelenség lenne úgy összeállítani, mint a kis szemléltető ábrán, és a kéztartásokat sem mindig sikerült eltalálnom. Kettőből kétszer nem. Persze minden grafikus egyetértene, hogy kezet a legnehezebb rajzolni, szóval így járt volna ezzel Leonardo is, és szívemben sem kétség, sem megbánás tüze nem ég ez ügyben.


A karácsonyfák és a Karácsony házaspár hátoldalát minden egyes újsághoz kézzel kellett megrajzolnunk (az éjjel-nappali fénymásolókban képtelenség lett volna olyan pontosan tologatni a papírt, hogy ne legyen erősen szellemképes), így Karácsonyné például az egyes példányokban a fejszétől a szigonyig mindent tart a háta mögött - én jellemzően kést adtam a kezébe, Cold Seed inkább a sodrófát részesítette előnyben. Mai fejemmel alighanem felsorakoztatnék pár őrjöngő vérnyulat is, vagy piranhát (esetleg Pacmant), de akkor még hittünk a háztartási eszközök szentségében.

Szóval fogtam, és előástam a Példányt, elvittem lefénymásolni, kiszíneztem (a fele filckészletem elveszett), és nekiálltam kivágni.


A szentek legendái szerint valaha volt kézügyességem, de én úgy emlékszem, hogy inkább csak valami mániákus makacsság volt bennem, ami néha eredményre vezetett. Most már az sincs. Vágtam a tenyeremre néhány új sorsvonalat, pár stigmát is feltettem, és aztán már csak össze kellett ragasztani a Jelenetet. Csodálatos látvány lehetett, amint épp egy kisebb könyvespolcot próbálok leválasztani az ujjaimról (egy igazit, Karácsonyéknak ilyen fölösleges dolgokra nem volt igényük).


A végeredmény aztán mindenért kárpótolt, még Trianonért is, különösen, hogy a győzelmi tánc közben csak egy csavarhúzóba léptem bele, a technokolba nem (bár legalább újraragasztottam volna a parkettámat), jut eszembe, Rapid, ami azzal jár, hogy 28-án Warpigs a Szeparéban (és bár a stábból nem én voltam a törzsimádójuk, azért a többiek egész sok koncertre elcipeltek).

Boldog karácsonyt, kevés lángoló fenyőfát, ámde sok sört, ilyenek.