Ülök és bicskával eszem a csokit, a szalonna jobb lenne, de azt nem kaptam a névnapomra. Közben tavasz van, és azon gondolkozom, hogy mindenféle koncertekről akartam írni, komolyan, némelyikről egész félkész beszámolók kallódnak a vinyóimon, de nem megy, nem megy, öreg vagyok én már ehhez.
Van, akinél ez azért ütközik a koncertbeszámolással, mert este kilenckor már alszanak, mások már nem lelkesednek a régi zenékért - én pedig egyszerűen nem tudom ezeket a koncerteket teljesen jelenidőben nézni, és úgy mi a fenét írjak? Most komolyan. Leírhatnám, hogy és akkor felmentek, és játszottak, és jó volt: de én valójában nem azon a koncerten voltam, hanem azon, ami valamikor elkezdődött kamaszkoromban, és most épp ezzel a fellépéssel egy újabb fejezet végére ért, de teljesen értelmezhetetlen az előzmények nélkül. És a végén mindig elérzékenyülök, ez többnyire azzal jár, hogy dolgokat csapkodok a falhoz, aztán meg takarítani kell, nem jó ez. Kivéve, amikor a fejemet csapkodom a falhoz, de az sem jó, mert az agyrázkódás nem jó dolog, egyébként meg baromira nem tudom, hogy mit magyarázkodom itt, senki nem hiányolt egy árva koncertbeszámolót sem.
A szkennerem pedig még mindig nem javult meg, szóval régi Hódokkal egyelőre nem tudok szolgálni, de majd egyszer, nem tudom, mikor, egyszer. Majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése