Halloween

Éles szemű megfigyelők esetleg felfedezhették, hogy ma jelentős nap van, nem is véletlenül választottam épp ezt: népszerű hagyományok szerint most kezdődik az év sötét fele, ilyenkor kelhetnek ki sírjukból a holtak, bújhatnak elő sötét rejtekükből a démonok - egyértelmű hát, hogy Black Hód sem térhet vissza máskor!

Persze dehogynem, visszatérhetett volna bármikor máskor, de azért még egy rágcsálónak is lehet stílusa.

Halloween - azaz mifelénk Mindenszentek előestéje - ifjúkorában Samhain néven decens kelta ünnep volt, és mint ilyen, leginkább a berúgásról szólt. Ezúttal az volt rá a magyarázat, hogy az ilyenkor elszabaduló sötét erőket egyetlen egy dolog riasztja el: a fény és a vidámság, és hát mikor vidám az ember, hogy hajnalig fenn kell maradnia őrizni a fényforrást, hát mikor, hát ha iszik, nyilván. Nagy fanyalogva be is nyomtak mindent, ami a kezük ügyébe akadt, és a földhöz ragadt, világi logikától ily módon elszakadva rögtön meg is látták a kertek alatt tébláboló természetfölöttit. Démonok, kísértetek - és egy sötét csuklyás, éjfekete Hód.

Minden Metszőfogak Legpompásabbjának Ura az alábbi himnuszt választotta a ringbe való visszatéréséhez:

Egyrészt mert, hogy saját szavaival éljek, "szépségem és erőm Glenn Danzigével vetekszik" (véletlenül sem illik hozzátenni, hogy testmagassága is), másrészt mert a kézenfekvő lehetőségek közül ebben nem sikoltoztak olyan frekvencián, hogy összekócolódott tőle a szakálla is.

Harmadrészt pedig mert Glenn Danzig laza.

A Sötét Úr kifogásokkal él

Nem találom a Legrettenetesebb Rágcsáló twitterének jelszavát, pedig szinte biztos voltam benne, hogy "UHTkecskeveer" vagy "marhafejillatgyertya" lesz az.

Az előzőekből pedig nem derült ki elég világosan, hogy mi lesz itt:

• sorban és lassan felkerül az egykori Black Hód fanzine mind a 13 száma bedigitalizálva
• esetleg előkerülnek a Cudar Gyíkok is, Vol10-es vendég-elme-mellékletünk számai
• lesznek új rajzok és új betűk is (igen, forradalmasítom a magyar ábécét, már ez is baj?)
• rendszertelenül

És szép lassan rémesedik majd a blog külseje is, mert a Mélységes Nagyúr kifogásolta, hogy így úgy tűnik, mintha puritán lenne, pedig csak én vagyok lusta.

A Sötét Úr... na, izé, Black Hód visszatér (biztos lehetsz benne, hogy az agyadat akarja)

Mikrofonpróba egy, kettő... Hahó... hahó... Be van kapcsolva ez az izé? Jaj. Jaj. Nincs. A rohadt technikai fejlődés, az. Mennyivel egyszerűbb volt, amikor még celluxszal kellett beragasztani a képeket, és aztán idegeskedhettünk jobbra és balra, hogy a fénymásológép mikor szaggatja szanaszét az eredetit, és robban fel mondjuk az éjjel-nappali fénymásolószalonnal egyetemben.

Ah, igen, a régi fénymásolószalonok, ahol annyi szép órát töltöttünk fülig festékesen, agyonszurkált kézzel - elvégre minden egyes példányt kézzel tűztünk össze, a fanzine számos példányán volt eredeti, szerzői vér, de ez is csak a dolgok metálfaktorát emelte. Hol is tartottam. Valaki már megint eltüntette a lakkozott fekete krómacél járókeretemet? Nem. Nem. Az idő múlásánál.

Az idő részéről ez a legocsmányabb és alattomosabb dolog, hogy elmúlik, az emberek megváltoznak, a kedvenc együttesek fonnyadt albumokat adnak ki, és egyszerre csak beköszönt a metáltalan opera, a minőségi vörösbor, és a szándékosan penészes sajtok kora. (Tegyük hozzá, a metálozott opera valahogy kimaradt. Az olcsó vörösbort és a hűtőben felejtett sajtmaradványokat beismerem.) Ilyenkor általában drámai pózban homlokra csapott kézzel illik sopánkodni, esetleg latin szólásokat közbeszúrva, mert az az igazi felnőtti megnemesedés egyetlen hű fokmérője. Non Gradus Anus Rodentum! Magister Mundi sum! Tempest Bebende! Valahogy ebben a sorrendben.

(A dolgok lényegét megint elfelejtettem, de azt hiszem, az volt, hogy tizenharmadik év és jubileum. Átmeneti életjelek. Vagy csak zombiszerű támolygás egy rövid időre. Talán úgy karácsonyig.)