Mikrofonpróba egy, kettő... Hahó... hahó... Be van kapcsolva ez az izé? Jaj. Jaj. Nincs. A rohadt technikai fejlődés, az. Mennyivel egyszerűbb volt, amikor még celluxszal kellett beragasztani a képeket, és aztán idegeskedhettünk jobbra és balra, hogy a fénymásológép mikor szaggatja szanaszét az eredetit, és robban fel mondjuk az éjjel-nappali fénymásolószalonnal egyetemben.
Ah, igen, a régi fénymásolószalonok, ahol annyi szép órát töltöttünk fülig festékesen, agyonszurkált kézzel - elvégre minden egyes példányt kézzel tűztünk össze, a fanzine számos példányán volt eredeti, szerzői vér, de ez is csak a dolgok metálfaktorát emelte. Hol is tartottam. Valaki már megint eltüntette a lakkozott fekete krómacél járókeretemet? Nem. Nem. Az idő múlásánál.
Az idő részéről ez a legocsmányabb és alattomosabb dolog, hogy elmúlik, az emberek megváltoznak, a kedvenc együttesek fonnyadt albumokat adnak ki, és egyszerre csak beköszönt a metáltalan opera, a minőségi vörösbor, és a szándékosan penészes sajtok kora. (Tegyük hozzá, a metálozott opera valahogy kimaradt. Az olcsó vörösbort és a hűtőben felejtett sajtmaradványokat beismerem.) Ilyenkor általában drámai pózban homlokra csapott kézzel illik sopánkodni, esetleg latin szólásokat közbeszúrva, mert az az igazi felnőtti megnemesedés egyetlen hű fokmérője. Non Gradus Anus Rodentum! Magister Mundi sum! Tempest Bebende! Valahogy ebben a sorrendben.
(A dolgok lényegét megint elfelejtettem, de azt hiszem, az volt, hogy tizenharmadik év és jubileum. Átmeneti életjelek. Vagy csak zombiszerű támolygás egy rövid időre. Talán úgy karácsonyig.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése